• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9728 RON
  • USD4.8266 RON
  • GBP5.9363 RON
  • HUF1.2026 RON

Sógor Csaba is reagált Juncker korábbi üzenetére

A román állam nem váltotta be a gyulafehérvári ígéreteket, márpedig a romániai magyarok csak akkor tudják megünnepelni a nyilatkozat 100 éves évfordulóját, amikor a benne foglaltak megvalósultak –mondta tegnap Sógor Csaba europarlamenti képviselő a strasbourgi plénumban az Európai Bizottság elnökének december elsejére vonatkozó korábbi üzenete kapcsán.

A legutóbbi plenáris ülésen Jean-Claude Juncker Románia közelgő nemzeti ünnepe alkalmából arról beszélt, hogy az egyben Európa ünnepe is. Bár nagyon szeretné, hogy ez így legyen, ehhez meg kell nézni pontosan, minek a 100 éves évfordulója lesz december elsején – hívta fel a figyelmet a képviselő. Sógor Csaba ismertette: annak a gyulafehérvári nyilatkozatnak az évfordulója ez, amelyben kimondták Erdély Romániához való csatolásának igényét, ám amelyben több fontos ígéretet is megfogalmaztak. Mint mondta, ezeket nem váltotta be a román állam. Sógor Csaba hangsúlyozta: Jean-Claude Juncker beszédében utalást tett az Erdélyben élő szászokra is, ám azt is figyelembe kell venni: rendkívül sajnálatos és elgondolkoztató a tény, hogy a 100 évvel ezelőtt több mint félmilliós német kisebbségből mára alig 30 ezer maradt Erdélyben.


november 13, 2018