Beidézték legfőbb ügyészségre Klaus Iohannis feleségét
Beidézték jövő csütörtökre Carmen Iohannist a legfőbb ügyészségre. A román államfő feleségét egy feljelentést követően indult eljárásban hallgatják ki, amely a Iohannis család által egy ingatlan kiadásából származó bevételekre vonatkozik – tájékoztatták igazságügyi források az AGERPRES hírügynökséget.
A feljelentő a Răzvan Savaliuc újságíró által képviselt Jurindex Media kft., amely a Lumeajustitiei.ro portált is működteti. A feljelentés Klaus Iohannis államfő, ennek felesége, Carmen Iohannis, illetve Radu Gabriel Bucşă közjegyző ellen irányul, akiket többek között hivatali visszaéléssel, okirathamisítással, pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsít.
A feljelentést eredetileg az Országos Korrupcióellenes Ügyészséghez nyújtották be, ám az elhárította az illetékességet, így a gyulafehérvári ítélőtáblához, utóbb pedig a legfőbb ügyészségre került. A feljelentés szerint a Iohannis család nem fizetett vissza az államnak 320.000 eurót, amelyet egy olyan nagyszebeni ingatlan bérbeadásból kapott, amelynek törvénytelen módon jutott a tulajdonába. 2015-ben a brassói táblabíróság jogerős ítélettel megsemmisítette egy Klaus Iohannis által birtokolt nagyszebeni ingatlan adásvételi szerződését.