Nevet változtat Macedónia
Megszavazta a macedón parlament az alkotmánymódosítást tegnap késő este, így a nyugat-balkáni országot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni.
A szkopjei sajtó beszámolója szerint a szavazás egész napon át tartó halogatását követően végül a 120 tagú parlament 80 képviselője voksolt igennel, 39 pedig nemmel arra, hogy megváltoztassák az ország alaptörvényét. A voksoláskor jobboldali ellenzéki képviselők a pártfegyelmet megszegve igennel szavaztak, 9 képviselő támogatására volt szükség ahhoz, hogy meglegyen alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többség. Macedónia és Görögország júniusban állapodott meg abban, hogy lezárja a Macedónia nevéről szóló vitát. A megállapodás értelmében Macedónia megváltoztatja a nevét, cserébe pedig Görögország a jövőben nem gátolja a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő.