Akkor lesz erős valami, ha a legszebb gyöngyszemeket viszed bele
Beszélgetés Vetró András szobrászművésszel történetekről, hősökről és szobrászi alakulásról
Impozáns, szemet és lelket gyönyörködtető kiállítással ünnepelte idén 70. szültésnapját Vetró András szobrászművész. Kolozsvári kiállítása a Művészeti Múzeumban, a Bánffy Palotában, olyan elégtétel számára, amellyel úgy érzi, adósságot törlesztett szeretett városával, Kolozsvárral szemben. Kolozsvár, Vetró András számára, szobrásszá érésének helyszíne, noha a művészi kiteljesedés már Kézdivásárhelyhez fűzi. Nagy mesterei Kolozsváron indították el a pályán, Lövith Egon, Bretter György és Földes László, és nem utolsó sorban, sőt, mindenek előtt édesapja, Vetro Artúr, akinek szinte mindent köszönhet. A két művész, apa és fia nem egyszer állított ki közösen, még Vetro Artúr életében, és az édesapa halála után is.
Vetró András művészete több síkon bontakozik ki: köztéri alkotásai, történelmi, egyházi személyiségek egész alakos szobrai, büsztjei, portréi, plakettek több városban, településen ott vannak és köszöntenek bennünket ha arra járunk. Kisplasztikája, domborművei, rajzai pedig akkor tárulnak csak elénk, ha a művész megmutatja őket egy-egy kiállítás erejéig. A falakon sorjázó rajzok és domborművek, az állványokon és a földön elhelyezett szobrokkal együtt kalauzolnak Vetró András világában, segítségükkel áll össze az az univerzum, amely kétségtelenül a művész sajátja.
Jellegzetes figurák népesítik be azt a világot, amelynek történeteit társadalmunk eseményei ihlették. A művész csupán belső világán keresztül visszaforgatva tárja elénk saját értelmezését. Így nyernek létjogosultságot különböző típusok, alakok, hősök – gáthősök, ahogyan Vetró András nevezi őket. Kis emberei nap mint nap megvívják küzdelmeiket a társadalmi erőkkel szemben, hol nagyot zuhannak, hol pedig reményteljesen küzdenek, hogy azután óriássá nőjenek.
Szerkesztő: Szuszámi Zsuzsa.