Kompromisszum született a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről
Hosszú vita után kompromisszum született a környezetvédelemért felelős európai uniós szakminiszterek tegnapi tanácsülésén, amelynek értelmében 2030-ra 35 százalékkal kellene leszorítani az új autók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-re előirányzott értékekhez képest, az egyezség azonban bizonyos kivételeket is tartalmaz.
Az EU soros osztrák elnöksége által beterjesztett kompromisszumra húsz ország szavazott igennel, négy nemmel, négy pedig tartózkodott. A tervezet célja a közúti közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás mérséklése azon vállalások keretében, amelyek alapján az EU-nak a következő évtized végéig összességében legalább 40 százalékkal kellene csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A hivatalos adatok szerint mindössze 0,1 százalék volt az elektromos autók aránya 2015-ben Európában, a hibrideké pedig 0,4 százalék. Európában évente 400 ezer korai haláleset írható a légszennyezés számlájára.