Macedónia jövőjét befolyásoló népszavazás kezdődött ma
Megkezdődött Macedóniában az ország európai jövőjét befolyásoló népszavazás.
A valamivel több, mint 1,8 millió, szavazásra jogosult macedón állampolgárnak arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy támogatja-e az ország EU- és NATO-tagságátött egyezményt. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele az urnák elé járul, és a leadott szavazatok több mint felét az igenek teszik ki. Ha az igenek győznek, az egyrészt azt jelenti, hogy pont kerülhet a 27 éve tartó névvita végért azáltal, hogy elfogadja a Macedónia és Görögország között megköe Görögország és Macedónia között, és a délszláv országot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni, másrészt pedig megerősíti Zoran Zaev szociáldemokrata kormányát és azt az utat, amelyet a kormányfő tavaly kijelölt Macedónia számára.
A közvélemény-kutatások szerint az nem kétséges, hogy a szavazók többsége igennel fog szavazni, az viszont nem vehető biztosra, hogy meglesz az érvényességhez szükséges több mint 50 százalékos részvételi arány. A voksolás tisztaságára több mint 12 ezer macedón és mintegy ötszáz külföldi megfigyelő ügyel. A szavazóhelyiségek 19 órakor fognak bezárni.