• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9728 RON
  • USD4.8266 RON
  • GBP5.9363 RON
  • HUF1.2026 RON

A közel-keleti feszültségekről szólt az ENSZ ülése

Nagy érdeklődés várta Donald Trump felszólalását az ENSZ közgyűlésének 73. ülésén New Yorkban.

Az amerikai elnök saját kormánya eredményeinek bemutatásával kezdte beszédét, majd vitatott közel-keleti és észak-koreai diplomáciai sikereinek felsorolása után a világ biztonságára legveszélyesebb országként mutatta be Iránt. Az amerikai elnök országa nevében korábban felmondta az Iránnal számos állam által megkötött atomegyezményt, amelyért cserébe ellenőrizhetővé vált a perzsa ország atomprogramja, és feloldották a vele szembeni szankciókat.

Az iráni elnök hangsúlyozta, betartják a megállapodást. Irán álláspontja egyértelmű: nincs háború, nincsenek szankciók, nincs fenyegetés, nincs erőszak. A törvények szerint cselekszünk és teljesítjük a kötelezettségeket. Támogatjuk a békét és a demokráciát az egész Közel-keleten – mondta Hasszán Roháni iráni elnök.

Trump politikáját is bírálta a francia elnök

A palesztinok jogainak lábbal tiprása és az egyoldalú kezdeményezések erőltetése nem oldja meg az izraeli-palesztin konfliktust – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök az ENSZ Közgyűlése 73. ülésszakának tegnap kezdődött általános vitájában.

Emmanuel Macron az ENSZ-közgyűlésén felszólalva hangsúlyozta, hogy „az egyenlőtlenség elleni harc” lesz a hét legfejlettebb ipari ország, a G7 2019-es francia elnökségének középpontjában. Hozzátette, hogy szeretné „mélységében átgondolni” a G7 formáját, más országok felé nyitva, de konkrét neveket nem mondott. Emmanuel Macron hangsúlyozta: minden kereskedelmi megállapodást a párizsi klímaegyezmény betartásától tesz függővé. A francia elnök az iráni válság „párbeszéd és többoldalúság” alapján történő megoldását javasolta röviddel azután, hogy Donald Trump az „iráni rendszer elszigetelését” szorgalmazta.

A török elnök szerint az ENSZ reformra szorul

Az ENSZ reformra szorul – hangsúlyozta a török elnök a világszervezet Közgyűlése 73. ülésszakának általános vitájában, kiemelve, hogy szerinte bővíteni kellene a Biztonsági Tanács állandó tagjainak körét.

Recep Tayyip Erdogan hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben „tömeges kegyetlenségek” zajlottak az ENSZ szeme láttára a világ számos pontján, példaként említve a palesztin területeket. Ez olyan helyzet, amelyben az üldözött államok nem tudnak visszavágni, s csak az üldözőket bátorítja – fogalmazott Recep Tayyip Erdogan. A török elnök szerint az ENSZ nem tud megfelelni a béke és a jólét megteremtéséről alkotott elvárásoknak.

A török államfő beszélt a szíriai válság fejleményeiről is. Hangsúlyozta, hogy a Törökország és Oroszország szeptember 17-én létrejött megállapodása, amelynek értelmében az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban demilitarizált ütközőövezet alakítanak ki, segített elejét venni a vérontásnak, s utat nyitott a konfliktus politikai rendezése előtt.


szeptember 26, 2018