Újabb európai országban ütötte fel a fejét a sertéspestis
Jelentősen össze fogja kavarni az európai húspiacot az afrikai sertéspestis, amely a hétvégén Belgiumban, az unió hetedik legnagyobb sertéstenyésztő országában is felütötte a fejét – mondta a Magyar Hússzövetség elnöke a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában.
Éder Tamás kifejtette, Belgiumban két, a vírust hordozó vaddisznót találtak. Hangsúlyozta, hogy a betegség kizárólag a sertésekre veszélyes, az emberre semmilyen formában. Belgiumból könnyen átkerülhet a környező országokba a vírus – közölte a Hússzövetség elnöke.
A sertéspestis közvetlen gazdasági hatása, hogy az érintett államok exportpiacokat veszítenek. Magyarország is elbukta exportpiacai 30 százalékát – jelezte Éder Tamás. Romániában eddig 13 megye 208 településén ütötte fel a fejét az afrikai sertéspestis vírusa, 899 fertőzési gócot azonosítottak. A vírus 2017. július végi, első megjelenése óta több mint 230 ezer sertést pusztítottak el Romániában, hogy elejét vegyék a kór terjedésének.