Több ezer gyermeket bántalmaztak szexuálisan a német katolikus papok
Több mint 3.600 gyermeket bántalmaztak szexuálisan katolikus papok Németországban 1946 és 2014 között – jelentette a Der Spiegel és a Die Zeit című német lap egy független, kiszivárogtatott jelentésre hivatkozva tegnap.
Eszerint csaknem 70 év alatt 1.670 pap 3.677 gyermeket bántalmazott. Az áldozatok többsége fiú, több mint felük még nem töltötte be a 13. életévét, amikor bántalmazták. A jelentés rávilágít arra is, hogy a feltételezett elkövetők mindössze 38 százaléka ellen emeltek vádat, legtöbbjük ellen azonban csak kisebb fegyelmi eljárás indult. Minden hatodik eset feltételezhetően nemi erőszak volt.
A jelentés összeállításában három német egyetem működött közre, 27 német egyházmegye 38 ezer dokumentumát használták fel. A jelentés készítői szerint a bántalmazottak valós száma vélhetően magasabb a dokumentumban szereplőnél, mivel nem volt hozzáférésük a teljes egyházi archívumhoz. A vizsgálatot a katolikus egyház rendelte el, és a szeptember 25-i német püspöki konferencián hozták volna nyilvánosságra.