Donald Trump újabb csúcstalálkozóra készül Kim Dzsong Unnal
Donald Trump amerikai elnök újabb csúcstalálkozóra készül Kim Dzsong Unnal, az észak-koreai vezető kérésére – jelentette be a Fehér Ház.
A találkozót abban a levélben kérte az észak-koreai vezető, amelyet az amerikai elnöknek küldött a külügyminisztériumon keresztül. Az első csúcstalálkozóra Donald Trump és Kim Dzsong Un között az idén júniusban, Szingapúrban került sor. Amerikai elemzések szerint a két politikus viszonya valamelyest megromlott azóta, mert Washington szerint Phenjan vonakodik felszámolni atomfegyverzetét. Külpolitikai elemzők szerint azonban az, hogy a hétvégén Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakéták felvonultatása nélkül ünnepelte alapításának hetvenedik évfordulóját, bizakodásra ad okot. Szerintük ez annak lehet a jele, hogy Kim Dzsongun tényleg le akarja szerelni az ország nukleáris arzenálját, vagy legalábbis nem akarja provokálni Donald Trumpot, akiről a napokban azt nyilatkozta, hogy továbbra is töretlenül bízik benne.