Megnyílt a Gaudeamus könyvvásár Brassóban
Az Aranyszarvas fesztivál kísérőrendezvényeként Brassóban megnyílt a Gaudeamus könyvvásár is a Román Rádió szervezésében, a Brassói Polgármesteri Hivatal társszervezésében.
A brassói Szent János téren először szerveznek könyvvásárt, és úgy tűnik, hogy ez a fajta rendezvény illik leginkább ehhez a csendes terecskéhez. A sátorban több mint 3o kiadó és könyvterjesztő mutatja be legújabb kiadványait. A Gaudeamus karavánt már 2ooo óta megszervezik Románia legnagyobb egyetemi központjaiban a helyi rádiók társszervezésében. Most Brassóra került a sor, aminek a helyiek nagyon örvendenek.
A könyvsátorban a Gaudeamus-program koordinátorával, Coni Chiforral beszélgettünk, aki elmondta: ,,Brassóban újdonságként elhoztuk a centenáriumi standot, amelyet eredetileg Kolozsváron avattunk fel. Ezen a standon a centenáriumhoz kapcsolódó, minden korosztálynak megfelelő könyveket találunk. Említésre méltó az is, hogy megszervezzük a Gaudeamus-tombolát: a Román Rádió 9o éves születésnapja alkalmából 90 percenként kisorsolják a nyerteseket.” – mondta Coni Chifor. A szerencsés nyertesek között vásárlási utalványokat, sportszereket és két nyomtatót osztanak ki.
A Gaudeamus-program koordinátora elmondta még azt is, hogy szombaton és vasárnap gyorsolvasási technikákat sajátíthatnak el az érdeklődők egy tréner segítségével. A könyvsátor vasárnap estig látogatható naponta délelőtt 11 és este 9 óra között.