Székelyföldön is bemutatják a Csíksomlyói passiót
Több száz erdélyi szereplővel, valamint az eredeti szereplőgárdával mutatja be a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Csíksomlyói passió című előadást augusztus 18-án a csíksomlyói hegynyeregben.
Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház igazgatója elmondta: a produkció előzménye a Jézus szenvedéstörténetéről a Nemzeti Színházban tavaly bemutatott előadás. Hozzátette: A produkcióban közreműködik Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyerekkórusa, valamint Molnár Levente operaénekes is. Az előadás négyféle szövegből tevődik össze, egyrészt a 18.-ik században Csíksomlyón bemutatott régi iskoladrámákból, másrészt a Szentírásból átemelt szövegekből, emellett megjelennek benne Berecz András által megszólaltatott archaikus népénekek, mesék, legendák, az egész gerincét pedig Szőcs Géza 90-es években íródott Passiója adja.