Fotó tábor a Madarasi-Hargitán
A székelyudvarhelyi Kováts fényképészet fényképészeti táborba várta a kicsiket és nagyokat. Július 9-e és 14-e között a Madarasi Hargitán szervezték meg a tábort, amelyre 12 éves kortól várták a jelentkezőket. Céljuk a tudatos fényképezésre való nevelés, hogy ne csak kattogtassatok hanem tanuljátok meg irányítani a fényképezőgépeteket. Teljesen az alapoknál kezdték az oktatást, így bátran elkezdhette az is, aki először tartott a kezében fényképezőgépet. A táborban megtanították a fényképező gépek használatát, technikai kezelését és az ahhoz kapcsolódó fotós alapfogalmakat. Lehetőség volt kipróbálni az analóg gépet fehér-fekete filmmel, azt előhívni, és kidolgozni, belekóstolni a képfeldolgozó programba, kirándulás közben jókat fotózni.
Július 23-a és 28-a között Homoródszentmártonban lesz hasonló tábor I-IV. osztályosoknak.
Riporter: Sármási-Bocskai János
Elhangzott 2018 július 14-én a Jó reggelt Erdély című műsorunkban. Szerkesztő: Ila Ildikó