Kanada hamarosan legalizálja a marihuánát
Kanada lesz várhatóan a G7 országcsoport első állama, amely legalizálja a marihuánát, miután tegnap a parlament alsóháza elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szeptembertől engedélyezné a könnyű drog szabad fogyasztását és termesztését.
Justin Trudeau kormányfő a döntést indokolva hangsúlyozta, hogy alaposan tanulmányozták az otthoni termesztéssel kapcsolatos kérdéseket. Közölte, hogy három év múlva felülvizsgálják a törvényt. A kormányfő a drogkereskedők piacról történő kiszorításával és a fiatalok védelmével indokolja a reformot. A szervezett bűnözés és a kábítószer-kereskedelem visszaszorításával egy időben a kormány adóbevételekre is számít a 6-7 milliárd kanadai dollár értékűre becsült piacon. Minden, grammonként 10 kanadai dolláros, illetve annál alacsonyabb áron eladott marihuánára a kormány 1 kanadai dolláros fogyasztási adót vet ki, amelyen a szövetségi állam és a tartományok költségvetése osztozik. Ehhez járul még a szövetségi állam, illetve a tartományok által kivetett áfa, amely tartományonként 10-15 százalék között mozog.
A pénzügyminiszter 400 millió kanadai dolláros bevételre számít. A tartományok feladata, hogy megszervezzék a marihuana árusítását az erre engedéllyel rendelkező üzletekben, főként a hatóságok által ellenőrzött, alkoholt árusító boltok mintájára.