Gyökeresen megváltozhat a nemzetközi fuvarozók jogállása
Kivonná a nemzetközi áru- és személyfuvarozást a jövőben az uniós kiküldetési irányelv hatálya alól az Európai Parlament közlekedési bizottsága.
A szakbizottsági tagok többsége azon az állásponton volt, hogy a készülő szabályok értelmében a nemzetközi fuvarozók ne számítsanak kiküldött munkavállalóknak, a kabotázst (nem honos fuvarozók által végzett belföldi szállítást) végző sofőrök viszont igen. Deli Andor fideszes EP-képviselő szerint a szöveg erős támogatást jelenthet a közép- és kelet-európai érdekek védelmében az új szabályok megalkotása során. Több képviselő ugyanakkor élesen bírálta az elfogadott dokumentumot.
A francia szociáldemokraták szerint a fuvarozók jogainak elfogadhatatlan megsértését vonná maga után, ha ilyen formában fogadnák el az új szabályozást. Amennyiben a mostani jelentést jóváhagyja az EP plenáris ülése, akkor az lesz az Európai Parlament hivatalos álláspontja az Európai Bizottsággal és a tagországok kormányait képviselő tanáccsal folytatott tárgyalásokon. A tanács még nem fogadta el az ügyben a közös álláspontját, így egyelőre nem tudni, hogy mikor kezdődhetnek majd meg az intézményközi egyeztetések.