Az ENSZ határozottan elítélte Izraelt
Az ENSZ emberi Jogi Hivatala kedden közölte: nem volt jogos, hogy Izrael palesztin tüntetőkre lőtt hétfőn a Gázai övezetben. Németország és Nagy-Britannia független vizsgálatot követel.
Rupert Colville ENSZ-szóvivő kifejtette, hogy életet kioltó fegyvereket csakis emberölés vagy súlyos sérülés megelőzése végett megengedett használni, márpedig az, hogy a palesztin tüntetők megpróbáltak átjutni az övezet határán lévő kerítésen, vagy abban kárt tenni, nem elegendő alap éles lőszer használatára ellenük. A szóvivő hozzátette, hogy a kövek és a lángoló benzines palackok hajigálása miatt sem kerültek életveszélybe izraeli katonák, mivel jól védett állasaikba húzódhattak.
A Gázai övezet határán történt hétfői összetűzésnek 60 halálos áldozata van palesztin oldalon. Mintegy 1200-an szenvedtek lőtt sebeket, közülük több mint száz állapota válságos vagy súlyos. Ugyancsak 1200 körüli azok száma, akik más sérülésekkel, egyebek mellett belélegzett könnygáz miatt szorulnak orvosi kezelésre. A 60. halálos áldozat egy csecsemő, aki könnygáz belégzése miatt kedden vesztette életét.