Kerékpáros körgyűrűt avatnak Jedden
Elkészült a Marosvásárhely melletti Jedd községben a Kincses Túra elnevezésű kerékpáros körgyűrű, amely a község központjából indul, a kebelei erdőig vezet, onnan pedig a Kincses dombok felé veszi az irányt és kanyarodik vissza. Ez az útszakasz 22 km hosszú, a nyárádszeredai szakasz 14 km, de létezik egy Somostető felé vezető letérő is, amelynek 4,5 km a hossza.
Jedd köré határoztunk meg először egy körgyűrűt, erre a nyárádszeredai polgármester is ráharapott, így ők is meghosszabbították ezt az útszakaszt Nyárádszereda irányába – tudtuk meg Bányai István polgármestertől.
A Kincses Túra kivitelezésében a jeddi önkormányzatnak, a Maros Megyei Hegyimentő – szolgálatnak és a Maros Közösségi Alapítványnak is része volt, ez utóbbi adományozó kört is szervezett, amelyen 5700 lej gyűlt össze. Kérdésünkre, Bányai István polgármester azt is elmondta, hogy a térképeken fel lesznek tüntetve az esztenák, de ennek ellenére az erdőben túrázók, biciklizők fel kell legyen készülve arra, hogy összetalálkozhatnak egy juhnyájjal, vagy egy vadállattal. A Kincses Túra kerékpárút átadására május 19-én, szombaton kerül sor, ahová várják a kerékpározni vágyókat.
Megkérdeztük azt is, hogy van – e valamilyen terv arra nézve, hogy a jeddi útszakaszt biztonságosabbá tegyék a kerékpározók és gyalogosok számára? Bányai István polgármestertől megtudtuk, hogy „folyamatban van egy útszélesítési projekt a Maros megyei tanácsánl a kebelei erdőig.” Riporter, Magyari Izabella.