Elhunyt Horváth Andor esszéíró, szerkesztő, műfordító, egyetemi tanár
Életének 75. évében elhunyt Horváth Andor esszéíró, szerkesztő, műfordító, egyetemi tanár – közölte a Kolozsvári Rádió.
Középiskolai tanulmányait a Brassai Sámuel Líceumban végezte, a Babeș–Bolyai Egyetemen francia–magyar tanári diplomát szerzett. Négy évig Tordán tanított, 1970 óta A Hét belső munkatársa Bukarestben; előbb a világirodalmi rovat szerkesztője, 1975-től az 1983-ig főszerkesztő-helyettes. Ekkor egy mesterséges nyomtatási botrány ürügyén átszervezték a szerkesztőséget, Horváth Andor pedig a Művelődés szerkesztőségébe kerül 1990-ig. 1990 januárjától 1992 szeptemberéig a román Művelődési Minisztérium miniszter-helyettese, majd államtitkára. 1990-ben többedmagával megalapítja a romániai Soros Alapítványt. Horváth Andor számos világirodalmi tárgyú esszé- tanulmánykötet, tankönyv szerzője és társszerzője volt. Többek között Montesquieu- és Camus-műveket fordított.