Jószomszédi viszony: Koszovó és Montenegró
A koszovói parlament tegnap megszavazta a Montenegróval kötött határegyezmény ratifikálását, és ezzel az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy az Európai Unió eltörölje a koszovói állampolgárokkal szembeni vízumkényszert.
Montenegró és Koszovó 2015-ben Bécsben írta alá a két ország pontos határvonalát kijelölő dokumentumot, ám azt a két Parlamentnek is be kellett cikkelyeznie. Korábban az Európai Unió több politikusa is arra szólította fel a pristinai politikusokat, szavazzák meg a határegyezményt, és a montenegrói és a koszovói elnök is kiadott egy közös nyilatkozatot, amelyben az elfogadás mellett kardoskodott.
A jószomszédi kapcsolatok szellemében létrejött dokumentum a Koszovó által sürgetett vízumliberalizáció egyik kulcsfontosságú szempontjának teljesítése – hangsúlyozták. Az Európai Unió elvárja, hogy Koszovó továbbra is tegyen erőfeszítéseket a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelem erősítéséért – tették hozzá az uniós hatóságok.