Döntöttek Németországban: nagykoalíció lesz
Semmi sem áll már Angela Merkel negyedik koalíciós kormányának útjában, a szociáldemokraták szavazóbázisa áldását adta az együttműködésre.
Ezzel a Kereszténydemokrata Unió elnöke felzárkózhat Helmut Kohl mellé, aki csúcstartóként 16 éven át vezette a szövetségi köztársaságot. Az új nagykoalíciónak külön demokratikus legitimitást biztosíthat, hogy a Szociáldemokarata Párt 463 ezer tagja döntött a sorsáról, kétharmaduk szavazott igennel. Az új kormány várhatóan március 14-én, a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti választás utáni 170. napon alakul meg. Ez volt az eddigi leghosszabb kormányalakítási folyamat Németországban. A Kereszténydemokrata Unió minisztereit már a kancellár megnevezte, és a szociáldemokratákkal kötött alku során több bizalmasát is el kell engednie. A szociáldemokraták tervei szerint a ciklus közepén megvizsgálják a koalíciós szerződés végrehajtásának alakulását, és eldöntik, hogy érdemes-e a ciklus második felében is együtt kormányozni a Kereszténydemokrata Unióval és a bajor Keresztényszociális Unióval.