Mégsem adnak ki elfogatóparancsot Carles Puigdemont ellen
Nem ad ki újabb európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen a madridi legfelsőbb bíróság – döntöttek ma, néhány órával az ügyészség indítványát követően.
Pablo Llanera bíró ésszerűnek minősítette, hogy a vádhatóság kezdeményezte a volt elnök elfogását most, hogy csaknem három hónap után elhagyta Brüsszelt és egy másik külföldi országban tartózkodik, de felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyben vannak olyan “árnyalatok”, amelyek indokolják ennek elhalasztását. A bíró állásfoglalásában Carles Puigdemont dániai utazását provokációnak vélte, miután “jogi képtelenség”, hogy távollétében vállalkozik az elnökjelöltségre. Carles Puigdemont ma Dániába utazott, ahol egy konferencián vesz részt a koppenhágai egyetemen. A spanyol ügyészség kezdeményezését az indokolta, hogy míg Belgiumban a bíróság mérlegeli a kiadatást az európai elfogatóparancs alapján, addig Dániában nem.