Megszülettek az első ítéletek a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget érintő korrupciós ügyekben
Megszülettek az első ítéletek a 2015-ben kirobbant, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget érintő korrupciós ügyekben.
42 magas rangú vezetőt azzal vádoltak meg, hogy hivatali idejük alatt pénzt fogadtak el marketing és közvetítési jogokért. A megvádoltak között volt az egykori perui szövetségi kapitány is, akit felmentettek. Manuel Burga újságíróknak azt nyilatkozta nem érzi, hogy most elégtételt kellene vennie, szerinte Isten pontosan tudja, hogy mi az igazság. Nem akar foglalkozni a múlttal, csak a jövővel. A korrupciós ügyben eddig 24-en tettek beismerő vallomást. A dél-amerikai szövetség korábbi vezetőjét és a paraguayi és a brazil vezetőket el is ítélték.