A menekültekhez hasonlította a szent családot Ferenc pápa
A szent család menekülését a mai világban otthonukat és hazájukat elhagyni kényszerülő milliókéval hasonlította össze Ferenc pápa Szenteste mondott homíliájában a Szent Péter-bazilikában zajló szentmisén.
A katolikus egyházfő kijelentette, a népét, otthonát, földjét elhagyó Szent József és Szűz Mária nyomdokait követik azok a családok, az a több millió ember, aki akaratán kívül hazája elhagyására kényszerül. Ferenc pápa hangsúlyozta, az emberek a mai világban is azért hagynak hátra mindent és kelnek útra, mivel “túl akarják élni korunk Heródeseit, akiknek hatalmuk és gazdagságuk növelésére nem jelent problémát, hogy ártatlanok vérét ontsák”. A fényárban úszó Szent Péter-bazilikában az egyházfő szavait több ezer hívő hallgatta.