Nem mindenki díjazza Trump fővároskeresztelőjét
A francia és a török államfő rá akarja beszélni Donald Trump amerikai elnököt, vegye fontolóra döntésének megváltoztatását, miszerint Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának és Tel-Avivból odaköltözteti az amerikai nagykövetséget.
Emmanuel Macron és Recep Tayyip Erdogan telefonon egyeztetett Jeruzsálem státuszának ügyében, és mindketten arra a megállapításra jutottak, hogy a tervezett költözés aggodalomra ad okot a régióban – jelentette tegnap a Reuters hírügynökség a török elnöki hivataltól származó információkra hivatkozva. Donald Trump szerdán jelentette be, hogy a több világvallás számára is szent Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosaként. A döntés heves bírálatokat váltott ki, nemcsak a muzulmán országok és közösségek, hanem az Egyesült Államok szövetségesei körében is. Jeruzsálem hovatartozása évtizedek óta az egyik legnagyobb akadálya a palesztin-izraeli békének.
Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemmel kapcsolatos döntését „reménykeltőnek” nevezte Teodor Meleșcanu.
A román diplomácia vezetője szerint ugyanis ezzel az Egyesült Államok egyértelmű jelét adta annak, hogy részt akar venni a megoldás keresésében, párbeszédet szorgalmazva mind Jeruzsálem, mind a palesztin állam és Izrael jogi státuszáról. Kifejtette: Románia kitart azon álláspontja mellett, hogy az izraeliek és palesztinok számára csak az lehet a megoldás, ha létrehoznak két jószomszédi viszonyt ápoló, virágzó államot, Izraelt és Palesztinát. Románia az elmúlt évtizedekben hagyományosan jó kapcsolatokat ápolt a Palesztin Hatósággal, ugyanakkor a volt kommunista államok közül az egyedüli volt, amely Izraellel sem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat az 1967-es hétnapos háború után. 2014 elején Traian Băsescu, tavaly márciusban pedig Klaus Johannis személyében látogatott román államfő Izraelbe, mindkét politikus a palesztin vezetőket is felkereste Rámalláhban.