Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki
Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakétájával, amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét – jelentette be ma a világtól elzárkózó ország állami médiája. A nukleáris robbanófejjel felszerelhető, minden eddiginél nagyobb teljesítményű észak-koreai rakéta 4.475 kilométeres magasságba emelkedett, és 53 percnyi repülés után indítóhelyétől 950 kilométer távolságra csapódott be – tudatta a hivatalos nyilatkozat.
A dokumentum szerint a helyi idő szerint ma hajnalban végrehajtott rakétakísérletet előző nap rendelte el az ország legfelső vezetője, Kim Dzsong Un. Szakértők szerint, normális röppályán repülve, a rakéta 13 ezer kilométer távolságba juthatott volna el, ami több mint elegendő lenne az amerikai főváros, Washington eléréséhez.
Az észak-koreai rakétaprogram folytatására adott válaszlépések fokozásában állapodott meg Donald Trump amerikai elnök és Abe Sindzó japán kormányfő, egyúttal nagyobb szerepvállalásra szólították fel Kínát – közölte egy japán kormányszóvivő.
A két vezető egyetértett abban, hogy erősíteni kell a két ország észak-koreai fenyegetéssel szembeállított elrettentőképességét. A miniszterelnöki kabinet főtitkára azt mondta, hogy Japán szorosan együtt fog működni az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával az északi rakétakilövésre adandó válasz ügyében.A provokációra válaszul Abe Sindzó japán miniszterelnök ma az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását követelte.
A felhíváshoz az Egyesült Államok is csatlakozott. A Kim Dzsong Un vezette phenjani kommunista rezsim egy héttel azután hajtotta végre demonstratív lépését, hogy Washington újra feltette Észak-Koreát a terrorizmust támogató államok listájára. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szeptember 11-én fogadott el újabb, a korábbiaknál szigorúbb szankciókat, először véve célba Észak-Korea olaj- és gázellátását, válaszul az ország szeptember elején végrehajtott minden eddiginél nagyobb hatóerejű nukleáris kísérleti robbantására.