Telefonon kampányol Gyurcsány Ferenc pártja
A Demokratikus Koalíció telefonos kampánnyal hívja a fel a figyelmet aláírásgyűjtő akciójára, amelynek lényege, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon, így nem viseli szavazata következményeit, így az erdélyi magyarok se. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke azt nyilatkozta, az elmúlt három hétben csak az interneten több mint 100 ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez, és az utcai aláírásgyűjtő pultok előtt is „hosszú sorok kígyóznak”.
A Gyurcsány Ferenc által vezetett politikai alakulat akcióját számos bírálat érte Erdélyben. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint Gyurcsány ezzel szándékosan akar törésvonalat kreálni az összmagyar társadalomban. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint a magyar ellenzéki politikus összeugrasztja a nemzetet. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke pedig egyszerűen nevetségesnek nevezte azt, ahogyan Gyurcsány megpróbál helyet keresni magának a magyar politikában.