Ha nem mész el színházba a Stúdió jön el érted
Ezzel a szlogennel csináltak flashmobot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai. A megmozdulás ötlete az egyetem és a Stúdió színház előadásinak népszerűsítésére jött létre. A flashmob főleg a nyugati országokban bevett jelenség, magyarul villámcsődületet jelent, egy előre megszervezett, több embert érintő váratlan megmozdulás, főként nyilvános helyen. Célja, hogy a hétköznapi embert elgondolkoztassa valami szokatlan és figyelemfelkeltő módon.
Az esemény három helyszínt érintett a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumot, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumot és a Sapientia Marosvásárhely Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Mind a három helyszínen váratlanul jelentek meg a flashmobban szereplő diákok, majd mindenki elvégezte a rábízott feladatot. Volt, aki táncolt, volt, aki kosárlabdázott és még egy autó is szerepet kapott a megmozdulásban. Vass Márton elmondta, hogy a flashmob szervező csapata szeretné a jövőben kibővíteni az eseményt, kivinni köztérre és egy nagyobb horderejű, figyelemfelkeltőbb produkciót létrehozni.
Az esemény nem tartott többet, mint 2-3 perc, mégis elérte a célját. A megszólított diákság tapsolt, de volt, aki még a táncba is beszállt. Azonban a flashmob rövidsége és egyszerűsége miatt volt olyan, aki többet várt és nem értette pontosan, hogy mi a célja a megmozdulásnak. Rádiónknak két Sapientias diák Bánfy Szilvia és Fülöp Karina mesélték el tapasztalataikat és észrevételeiket.