Szabadlábon védekezhet a volt katalán elnök
Szabadlábon védekezhet a feloszlatott katalán parlament elnöke, 150 ezer eurós óvadék ellenében – döntött tegnap este a madridi legfelsőbb bíróság.
A volt házelnökhöz hasonlóan az egykori katalán parlamenti elnökség négy tagja is szabadon védekezhet, az ő esetükben 25 ezer eurós óvadékot állapított meg a bíró, amelynek befizetésére egy hetet kaptak.
A parlament volt elnökének azonban börtönbe kell vonulnia ameddig nem fizeti ki a megszabott összeget. Sajtóértesülések szerint ügyvédei azon dolgoznak, hogy még most le tudják tenni az óvadékot. A katalán politikusok nem kerülnek előzetes letartóztatásba, de le kell adniuk útlevelüket, nem hagyhatják el az országot, és hetente jelentkezniük kell a kijelölt hatóságnál.