A katalán vezető nem kapja vissza tisztségét
Carles Puigdemont menesztett katalán vezető nem kapja vissza tisztségét, de indulhat a decemberi előrehozott tartományi választásokon, ha addig nem kerül börtönbe – jelentette ki tegnap a spanyol külügyminiszter.
Alfonso Dastis az Asossciated Presse amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában úgy vélte, a katalán közalkalmazottak nem fognak engedelmeskedni Carles Puigdemontnak, ha semmibe venné a spanyol kormány utasításait, és ma megpróbálna visszatérni hivatalába. A spanyol kormány a független Katalán Köztársaság létrehozását kinyilvánító javaslat pénteki megszavazása után váratlan húzással az Alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva feloszlatta a katalán kormányt, és előrehozott regionális választásokat jelentett be.
Bár a katalán elnök nem mondta, hogy hajlandó-e önként távozni hivatalából, szombaton békés ellenállásra buzdította a helyi lakosságot. A külügyminiszter az amerikai hírügynökség kérdésére válaszolva elmondta, hogy a jelenlegi politikai válság szerinte nem veszélyezteti Spanyolország területi épségét, de Katalónia kiterjesztett önrendelkezésre tehet szert annak eredményeként.