Felhívás a család és családi értékek támogatásáért
Kétirányú felhívást intéz Hargita Megye Tanácsa annak érdekében, hogy konkrét családbarát intézkedéseket foganatosítsanak, amelyek demográfiai szempontból ösztönzik a gyermekvállalást és segítik a családokat szülőföldjükön. A megyei tanács ennek érdekében egyrészt a parlament és a kormány nagyobb felelősségvállalását kéri ez ügyben, másrészt pedig a helyi önkormányzatokkal közösen összesítik az egyes községekben létező jó gyakorlatokat és elképzeléseket, ezeket szeretnék összegezni, majd egy irányba tartó stratégiát kiépíteni.
Kolozsvári Tibor Hargita megyei tanácsos október 24-i műsorunkban arról beszélt, milyen körülmények között élnek ma Romániában, Székelyföldön a családok és a nagycsaládok, illetve miért lenne fontos támogatni a fiatalokat a családalapításban, az otthonteremtésben, több gyermek vállalásában: