Megnyitották Kisvárdán a Szent László Örökség-utat
A magyarországi Kisvárdán tegnap megnyitották a Kárpát-medence területén élő magyar közösségeket összekötő Szent László Örökség-utat.
A programot az RMDSZ kezdeményezte, a rendezvényen Kelemen Hunor szövetségi elnök is részt vett. Elmondta: A Szent László-örökség út célja, hogy a lovagkirály örökségére alapozva közelebb hozni egymáshoz az együtt élő nemzeteket, összekapcsolni a magyar közösségeket. Idén ezzel akarják elősegíteni a Kelet-Európa népei közötti párbeszédet – hangsúlyozta a szövetség elnöke.