Idén is kigyúlnak a gyertyák a szegényekért
A Caritas minden év októberében megszervezi az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót. Ilyenkor mécsesekkel világítanak meg egy-egy közteret, ahol minden egyes meggyújtott gyertya jelképes sorsvállalás a nélkülözőkkel. Ez alkalom arra, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával, valamint pénzbeli adománnyal is kifejezzük: minden nehézség ellenére, fontos számunkra a közösségünk, és érdekel bennünket a szegény emberek sorsa.
Az akciót immár kilencedik alkalommal szervezik Erdély négy megyéjében, Maros, Hargita, Kovászna és Hunyad megyékben, és több ezer ember kapcsolódott be eddig – tudtuk meg Ludescher László projektmenedzsertől, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazatának igazgatójától.
“Tavaly több mint ötezer személy vett részt, tizenhat helyszínen, most szeretnénk, ha a helyszínek száma kicsivel több lenne. Akik eljönnek, egy gyertyával hozzájárulnak majd ahhoz, hogy kivilágítsunk egy-egy közteret. A résztvevők adományokat helyeznek el, mindenki a lehetőségéhez mérten, amiből Karácsony előtt nehézsorsú családoknak, illetve idős személyeknek vásárolunk élelmiszercsomagokot. De ennek a szolidaritási akciónak elsődleges célja nem feltétlenül az adománygyűjtés, hanem igazából az emberek figyelmének a felhívása arra, hogy nehézsorsú emberek élnek közöttünk, a gyertyagyújtással azt fejezzük ki, hogy ezek az emberek nem közömbösek számunkra!” – mondotta Ludescher.
A tavaly a helyszínen elhelyezett perselyekben közel 43.000 lej gyűlt össze, és ezekből az adományokból több mint 600 nehéz sorban élő család és egyedül élő idős személy részére készítettek élelmiszercsomagokat, így tették szebbé a karácsonyi ünnepüket. Az idén 17 helyszín szerepel a listán, ezt megtalálhatjuk a Gyulafehérvári Caritas honlapján, valamint a szervezet facebook oldalán, az akcióra pénteken, október 13-dikán kerül sor, este 6 és 8 óra között. Bódizs Edit interjúja.