Munkaügyi miniszter: nem csökkennek a fizetések
A társadalombiztosítási rendszer januártól tervezett módosítása ellenére nem fognak csökkenni a fizetések.
Erről Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter biztosította a közvéleményt. Kijelentette: találkozott a munkáltatókat tömörítő patronátusok vezetőivel, akik azt mondták, nem fogják csökkenteni a béreket, mert attól félnek, hogy alkalmazottak nélkül maradnak. A szociálliberális kormány a nyáron jelentette be, módosítani akarja a társadalombiztosítási járulékok fizetését úgy, hogy a teljes járulék arányát 35 százalékra csökkenti, amit teljes egészében a munkavállaló fizetne. Ahhoz, hogy a dolgozók nettó bére ne csökkenjen, a kormány 16 százalékról 10 százalékra mérsékelné a személyi jövedelemadót, illetve kötelezné a munkáltatókat, hogy mintegy 20 százalékkal emeljék meg a dolgozók bérét. Az intézkedés bírálói szerint aggályos, hogy a kormány kötelezheti-e a magánvállalkozókat béremelésre, ezért veszélyes kísérletezésnek nevezték a kabinet terveit. Attól tartanak, hogy a kormány által korábban megígért béremelések helyett mintegy 10 százalékkal csökkenhet a fizetésük.