Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtotta Észak-Koreát
Donald Trump amerikai elnök New Yorkban elmondta, hogy az általa elrendelt büntetőintézkedések olyan magánszemélyeket, vállalatokat és pénzintézeteket céloznak, akik, illetve amelyek a többi között a textilipari, halászati, kézműipari és információs technológiai ágazatokban folytatnak kereskedelmet Észak-Koreával. Donald Trump szerint emellett az amerikai kormányzat szankciókkal fenyegette meg a phenjani rezsimmel folytatott kereskedelmet pénzelő külföldi bankokat is.
A büntetőintézkedések emellett az észak-koreai hajózást, illetve a kommunista állam teljes kereskedelmi kapcsolatrendszerét is érintik majd. Donald Trump szerint a kínai központi bank már utasítást adott a kínai kereskedelmi bankoknak, hogy függesszék fel az üzleti kapcsolataikat Észak-Koreával. Az amerikai elnök hangsúlyozta: az intézkedések célja, hogy elvágják a phenjani rezsim atomprogramját lehetővé tevő pénzügyi forrásokat.