Öt bűnvádi eljárást indítottak a vihar következtében
Öt bűnvádi eljárást indítottak hivatalból a Temes megyei hatóságok gondatlanságból elkövetett emberölés miatt a vihar következtében.
Temesváron két-, Buziásfürdőn három személy vesztette életét a tegnap délutáni viharban. A Temes megyei Rendőr-főfelügyelőség szóvivője, Ancuţa Morariu elmondta: öt bűnvádi eljárást indítottak gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A kivizsgálások után eldől, ki ellen irányulnak ezek a hivatalból indított eljárások.
A Temesvár Lugos felőli bejáratánál kidőlt reklámtáblával kapcsolatban – amely egy személygépkocsira esett, amelynek sofőrje életét vesztette – Nicolae Robu polgármester elmondta: nagyon erős tartóoszlopokra volt szerelve a tábla, amelyeket 1990 előtt építettek és két évvel ezelőtt csupán szépítették azt.