Több halálos áldozatot követelt a vasárnap délutáni vihar
Jelentős anyagi károkat okozott és több halálos áldozatot is követelt a vasárnap délutáni ítéletidő az ország nyugati részén.
Temes megyében a vihar öt, Beszterce-Naszód megyében két ember halálát okozta, egy ember pedig az Arad megyei Menyházán vesztette életét az óránként száz kilométeres sebességet is meghaladó szélben. Összesen nyolc személy halt meg és 67 személy sérült meg a mindössze 15 perces viharban. Az áldozatok életét a rájuk zuhant fák oltották ki, egy férfit pedig egy leszakadt hirdetőtábla ütött agyon.
A vihar jelentős anyagi károkat is okozott: több fát tövestől kiszakított, a letört ágak autókat rongáltak meg, villanyvezetékeket szakítottak el. A szél háztetőket rongált meg, teherautókat borított fel, Temesvár belvárosa órákra áram- és vízszolgáltatás nélkül maradt.
Gondok voltak a Kolozs megyei Bánffyhunyad sürgősségi kórházában is, amely egy időre áram nélkül maradt. A Beszterce-Naszód megyét Moldvával összekötő főút járhatatlanná vált az útra borult fatörzsek miatt. Bihar megyében 45 település áram nélkül maradt, Máramaros megyében a katasztrófavédelemnek kellett kimenekítenie húsz turistát, akik egy hegyi felvonón rekedtek.