Robbanás történt Hunyad megyei gyárban
Robbanás történt egy olaj alapú festékeket előállító gyárban, tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A tűz egy öt szintes épületben, 5.000 négyzetméteren ég. Egy 27 éves fiatalnak négyes fokozatú égési sérülései vannak, további négy személy füstmérgezést kapott. A tűzoltók Gorj, Fehér és Szeben megyéből is kértek segítséget, hogy megfékezzék a lángokat és a gomolygó füstfelhőket. Hajnali 6 óráig, a gyár közelében élő, több mint 400 személyt evakuálták és Szászváros lakosságának azt javasolják, maradjanak otthonaikban és zárják be házaik nyílászáróit, hogy elkerüljék a mérgező füst belélegzését.
Fabius Kiszely Hunyad megyei prefektus az AGERPRES hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, az oltással párhuzamosan felmérik a keletkezett füst környezetre gyakorolt hatását. Ugyanakkor a környezetvédelmi őrség és a Román Vízügyi Hatóság illetékesei is terepen vannak, hogy felmérjék a vizek állapotát. Az éjszaka folyamán több mint 50 Hunyad, Fehér, Szeben, Temes és Gorj megyei tűzoltó vett részt az oltási munkálatokban. 5.000 négyzetméteres felületre terjedtek ki a lángok, 12 órányi munka után ezt sikerült 100 négyzetméterre csökkenteni.
A Hunyad megyei környezetvédelmi ügynökség elhelyezett a gyár közelében egy mérőberendezést, amely a levegő minőségét méri. Ezt a tervek szerint a tűz eloltását követően egy hétig még üzemeltetni fogják a helyszínen. A hatóságok továbbra is azt javasolják a lakosságnak, hogy ne menjenek a festékgyár közelébe, és tartsák csukva az ajtókat, ablakokat, hogy elkerüljék a füst belélegzését.