A szegénység felszámolására indítanak projektet a Maros megyei Jedden
A település 600 lakója fog idéntől támogatásban részesülni az önkormányzat által bonyolított európai program révén. A haszonélvezők mintegy fele gyermek, akiket a taníttatásban segítenek. Emellett felkarolnak 150 nehéz anyagi körülmények között élő családot. Ciprian Sabău projektmenedzser elmondta: a projekttel ugyanakkor 300 személyt valamely, a megyében keresett szakmában képeznek ki.
Ezenkívül támogatások odaítélésével 40 vállalkozás létrehozását bátorítják. Ezeknél helybélieket alkalmaznak a helyi gazdaság támogatása érdekében. Közösségi központot is létrehoznak, ahol szociális és orvosi szolgáltatásokról gondoskodnak. A következő három évben megvalósuló projekt értéke 19 millió lej. Ennek 2 százaléka önkormányzati hozzájárulás.