Megszűnik az iskola önálló jogi státusa
A Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják be a marosvásárhelyi katolikus iskola osztályait, az iskola önálló jogi státusa megszűnik, az oktatás azonban az eddigi épületben zajlik majd.
Illés Ildikó Maros megye főtanfelügyelő helyettese.
Dr. Holló László, a tanintézmény létrehozását kezdeményező Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának az elnöke így értékelte a tanügyminiszter megoldását.
Liviu Pop tanügyminiszter a tegnapi kormányülés után az Antena 3 hírtelevíziónak adott nyilatkozatában azt mondta a diákok és a tanárok addig fognak egy másik líceumhoz tartozni, amíg lezárul a folyamatban levő per és a DNA által indított bűnvádi eljárás, amelyben az egykori igazgatótanács tagjai és a volt főtanfelügyelő is érintett.