Betiltanák a tűzifa exportját
Három évre betiltanák a tűzifa exportját – erről fogadott el törvényjavaslatot első házként a szenátus.
A tervezet értelmében legfeljebb három évig felfüggesztenék a legtöbb 20 centiméter átmérőjű és maximum 4 méter hosszú tűzifa exportját. A javaslatot többségében nemzeti liberális párti honatyák terjesztették elő, és 91 támogató szavazattal, illetve egy tartózkodással fogadta el azt a felsőház plénuma, miután elutasította az összevont gazdasági és környezetvédelmi bizottság kedvezőtlen véleményezését.
Felszólalásában a Népi Mozgalom Párt szenátora, Traian Băsescu hangsúlyozta, a tűzifaválság valós probléma, amely megoldásra vár, a szavazásra bocsátott törvényjavaslatot azonban hiányosnak tartja, inkább egy másik, az erdészeti törvény egyik cikkelyének módosítására irányuló kezdeményezést támogat. A szenátus szociáldemokrata frakciójának vezetője, Şerban Nicolae kifejtette, támogatja a liberális honatyák javaslatát, mert “rendkívüli helyzet állt elő”, vagyis előre lehet vetíteni, hogy az idei tűzifamennyiség nem fogja fedezni annak a 3,6 millió háztartásnak a szükségletét, amelyekben fával fűtenek.
Tánczos Barna szenátor rádiónknak elmondta, hogy ez a törvényjavaslat egyelőre nem szab túl nagy korlátot a tüzifa kivitelnek, mert az Európai Unióban a tagállamok között a szabadkereskedelem szabályai működnek, nem uniós államok felé pedig az unió egységes államként lép fel. Románia tehát nem tilthat meg semmiféle exportot egyöntetűen, de reméli megtalálják a járható utat, mert a tűzifa idén valóban problémát jelent. Tánczos Barnát Bódizs Edit kérdezte.