Már diákkorban érdemes a román-magyar párbeszédet elkezdeni
Már diákkorban érdemes a román-magyar párbeszédet elkezdeni, lebontani az előítéleteket a magyar közösség iránt – hívta fel a figyelmet Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke Sepsibesenyőn, ahol az ifjúsági táborban a Pro Democrația Egyesület tartja éves demokráciatáborát.
“A Kovászna megyébe látogató turisták közel kilencven százaléka román nemzetiségű, annak ellenére, hogy sokakban még mindig él az a tévhit, hogy a Székelyföldön nem szolgálják ki kenyérrel azt, aki románul kéri. A bukaresti média pedig előszeretettel építi tovább ezeket az előítéleteket. Éppen ezért az elmúlt két évben meghívásunkra több mint 200 bukaresti újságíró, blogger érkezett Kovászna megyébe, hogy megismerjék, milyen turisztikai lehetőségeket nyújt ez a vidék” – mutatott rá a tábor megnyítóján Grüman Róbert.
A megyei tanács alelnöke emlékeztetett, hogy a román politikai vezetők szerint Románia kisebbségpolitikája példaértékű, azonban nem kérdezik meg a magyar közösséget, hogy valóban így van-e. Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma közeledtével még inkább szükség van a párbeszédre, hogy megtalálják azokat a közös pontokat, amelyek összehozhatják a román, a magyar és a többi kisebbségi közösségeket. A Pro Democrația Egyesület felé fordulva javasolta Grüman Róbert, hogy közösen szervezzenek jövőben eseményeket, amelyeken megvitathatják a kisebbségi kérdést.