Ismét a rádióban talált egymásra a zene és a hallgatóság
A Vásárhelyi Forgatag keretében, illetve az annak sűrű programja miatt túlterhelt vásárhelyi kulturális infrastruktúrában szervezett Eztán Együttes koncertet kimosta a hétfő délutáni eső a Teleki Téka udvaráról. A találkozásra felkészült zenekar és a zenéjükre kíváncsi közönség segítségére az utolsó pillanatban érkezett a Marosvásárhelyi Rádió, ahol különös rugalmassággal reagáltak a kialakult helyzetre, és soron kívül biztosítottak helyszínt a szervezési csapdába került kulturális eseménynek.
Az ad-hoc szituáció és az extra kilométerek ellenére este nyolc órára zsúfolásig megtelt a rádió kiváló akusztikájú 3-as stúdiója, ahol (ifj. Kacsó Tibor gondos hangmérnöki felügyelete alatt) a zenekar egyszerre őszinte és családias, ugyanakkor emelkedett és vidám hangulattal viszonozta a közönség elszántságát. Olyan este volt ez, ahol végre teret kapott a zene valódi csodája, és az együtt figyelésben, éneklésben, táncolásban egymásra találhattak a zeneszeretők, a színpad mindkét oldaláról.
Köszönjük minden résztvevőnek az Eztán Együttes koncertjét, találkozzunk máskor is a Marosvásárhelyi Rádióban!