Az elszigetelt közösségek is megkapják az oltást
A Hargita megyei romák vezetőivel működik közre a Közegészségügyi Igazgatóság annak érdekében, hogy az elzárt közösségek gyermekei is megkapják a vakcinákat.
A Hargita megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője Tar Gyöngyi, arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy már konzultáltak az ügyben a Romák Pártjának vezetőivel, valamint a prefektúra romákkal foglalkozó tanácsosával, annak érdekében, hogy felmérjék az izolált közösségeket, ahol a gyerekek még nincsenek beoltva, és hogy meggyőzzék a szülőket a vakcinák beadásának fontosságáról.
Tar Gyöngyi azt is elmondta: a szóban forgó közösségekben nem mindenkinek van televíziója, ezért a tájékoztatás csak az egészségügyi mediátorok, háziorvosok révén valósulhat meg. Hargita megyében 80 százalékos a beoltottsági arány, és Tar Gyöngyi kifejtette: dolgoznak azon, hogy ez a szám növekedjen.