Az államalapítást ünnepli Magyarország
Augusztus 20-a van ma, ezen a napon az államalapításra és az államalapító Szent István királyra emlékeznek a magyarok.
Ez Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe. Augusztus 20-a az egyik legrégibb magyar ünnepnap, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején István király még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját jelölte ki ünneppé. Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ezen a napon emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.
Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke az állami ünnep előestéjén megtartott beszédében úgy fogalmazott, legnagyobb királyunk “az önrendelkező államból teremtett olyan valóságot, amelyben minden magyar megélhette a lelki szabadság legmagasabb eszményét, a keresztény hitet”. Kövér László úgy vélekedett, hogy napjainkban Európában politikai és eszmei küzdelem zajlik az európai nemzetek államfenntartói képességének az aláásása és az európai államok felszámolása érdekében”. Meglátása szerint a világban “vannak erőcsoportok, amelyek elég erősnek érzik magukat arra, hogy alárendeljék saját érdekeiknek Európát”.