Megnyitották a 8. Kolozsvári Magyar Napokat
Ünnepi beszédekkel és a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage à Kodály című előadásával nyitották meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokat tegnap este a Kolozsvári Állami Magyar Operában.
Elsőként Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke szólalt fel, aki Kolozsvár pozitív és negatív hétköznapjaira reflektált, mert hiszi, hogy az ünnepek létjogosultságát a hétköznapok adják. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke harminc évvel ezelőtti emlékeit idézte fel és elmondta ugyanazt látja ma is, amit harminc évvel ezelőtt: „minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban”, fogalmazott.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke felszólalásában rámutatott: a Kolozsvári Magyar Napok sikere közös siker. A rendezvénysorozat évről évre példát mutat más városoknak, ahol a kolozsvári esemény mintájára szerveznek magyar napokat. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke arról beszélt, hogy mi a módja annak, hogy a magyarok ne süllyedjenek kizsákmányolt és megalázott „bennszülötti sorsba”. A kolozsvári Magyar Napok augusztus 20-áig tartanak, bővebb információt a magyarnapok.ro honlapon találnak.