Meg kell tanulni legalább egy fél lépéssel a föld felett járni
Beszélgetés a Lélelkcsönd című színházi produkcióról az alkotókkal
Önálló életre keltek Demény Péter: Lélekkabát című kötetének versei, illetve nem csak ezek, hanem egyéb írások, költemények is. Demény Péter érzés- és élményvilágát továbbgondolva új érzelem-együttes, új világ született, a Lélekcsönd, immár Salat Lehel műve. A színházi produkció társművésze Márkos Albert csellista, aki zenéjével egészen egyéni módon vált ennek a világnak a részesévé. A Lélekcsönd című produkciót, amely a Miskolci Színház előadása, május végén láthattuk Marosvásárhelyen és Kolozsváron. Az alábbi összeállításban Salat Lehel színművésszel, Márkos Albert zeneszerzővel és Demény Péter költővel beszélget Szuszámi Zsuzsa.