Sepsiszentgyörgyön folytatódott az államfő látogatása
Decentralizációról, régióátszervezésről, autonómiáról és klaszterekről tanácskozott Háromszéken Klaus Iohannis államfő a székelyföldi megyék tanácselnökeivel és magyar többségű városok polgármestereivel.
Az államfő kedden délután érkezett Sepsiszentgyörgyre, amelynek főterén több tucatnyian fogadták tapssal, egy férfi pedig székely zászlóval kezében várta az államfőt. Klaus Iohannis és a három székely megye tanácselnökei, Tamás Sándor, Borboly Csaba és Péter Ferenc és a magyar többségű városok polgármesterei és Porcsalmi Bálint az RMDSZ ügyvezető elnöke a háromszéki megyeházán közel kétórás tárgyalást folytattak. Távozáskor Klaus Iohannis szűkszavúan annyit nyilatkozott: azt üzenem a románoknak és magyaroknak, hogy működjünk együtt, mert ez az egyetlen megoldás mindannyiunk számára.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint őszinte és konstruktív párbeszédet folytattak az államfővel.
Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert az államfővel való találkozót követően hangsúlyozta: “nincs az rendben, hogy az erdélyi magyar közösségre 1920 óta nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek Romániában. Változtatni kell az erőszakszervezetek által fenntartott gondolkodáson.