Az autonómiáról folytatott párbeszéd moderálására kéri Iohannist az EMNP
Az autonómiáról folytatott román-magyar párbeszéd moderálására kéri Klaus Iohannist az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Szilágyi Zsolt az államfő keddre tervezett székelyföldi látogatása kapcsán írt nyílt levelet az ország első emberének. Ebben emlékezteti arra, hogy az európai integrációs intézmények, különösen az Európa Tanács, támogatja azt a törekvést, hogy megtalálják a legmegfelelőbb autonómiaformákat az őshonos közösségeknek és a történelmi régióknak. Levelében Szilágyi értetlenségének ad hangot azzal kapcsolatosan, hogy a román elit nem érzi magát morális-, politikai- és jogi értelemben adósnak az 1918-as Gyulafehérvári ígéretek betartásának az elmaradása miatt. Hangsúlyozza, a románság akkor kötelezettséget vállalt arra vonatkozóan, hogy biztosítják az autonómiát és az önrendelkezéshez való jogot minden olyan nemzeti- és etnikai közösségnek, amelyekkel együtt kívántak élni Erdélyben.
Klaus Iohannis államfővé választásához egyébként nagy reményeket fűzött az erdélyi magyarság.
2014-ben a valamennyi magyar megyében a szász államfőjelölt nagy fölénnyel győzött Victor Pontával szemben. A legnagyobb arányban Székelyföldön szavaztak bizalmat Iohannisnak. Hargita megyében a szavazatok 80 százalékát, Kovászna megyében 77,95 százalékát, Maros megyében pedig 68,63 százalékát szerezte meg a szász jelölt. Ennek ellenére a magyar közösség felé a keddi látogatás lesz az első gesztusértékű cselekedete. Mindezt néhány héttel azt követően, hogy Berlini látogatásán az RMDSZ és a balliberális koalíció közötti tárgyalásokra utalva kijelentette: nem lehet alkudozni az etnikai alapú autonómiáról, ez ugyanis szerinte „nemkívánatos dolog” Romániában.