Régi-új RMDSZ-elnök Brassó megyében
Újabb 4 évig Kovács Attila az RMDSZ Brassó Megyei Szervezetének elnöke, a Megyei Küldöttek tegnapi gyűlésén a 158 szavazatból 115-öt kapott meg.
Ellenjelöltjének, Géczi Gellértnek 43-an szavaztak bizalmat. Kortesbeszédében Kovács kiemelte azt, hogy a Brassó megye magyarságnak van parlamenti képviselője, megyei önkormányzati alelnöke, három községi polgármestere, egy városi alpolgármestere, hét vidéki alpolgármestere és negyvenhat helyi tanácsosa. Azt mondta, megyei elnökként a legfőbb célja a magyar ügyekért való kiállás, valamint az egyházakkal, az iskolákkal, és civil szervezetekkel való kapcsolattartás. A gyűlésen a Brassó városiak újraválasztották Tóásó Imeldát a Szövetség Brassó Szervezetének elnökévé, aki jelenleg Brassó Megye Tanácsának alelnöke is. A tisztújító küldöttgyűlésen jelen volt Adrian Veştea, Brassó Megye Tanácsának elnöke, aki ígéretet tett arra, hogy továbbra is gondoskodik a magyar érdekeltségű ügyek megvalósításáról. George Scripcaru, Brassó polgármestere a szövetség megyei és városi tisztségviselőivel való jó kapcsolatot emelte ki.