Ma indították útjára a Gazdaságfejlesztési Programot
Ma indították útjára a magyar kormány támogatásával létrejövő Gazdaságfejlesztési Programot.
A marosvásárhelyi Köpeczi-Teleki házban jelen volt Magyar Levente, Magyarország Kormányának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, Kelemen Hunor szövetségi elnök, Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke és Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezetője. A Gazdaságfejlesztési Program kezdő összege 1 milliárd forint, és ez az összeg, nem lesz elegendő erre a minta programra sem, éppen ezért szükség szerint emelni fogják a keretet, hogy a jó pályázatok igényét ki tudják elégíteni – nyilatkozta Magyar Levente, Magyarország Kormányának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. Mivel ez az összeg Erdély teljes egészére nem elegendő, indulásképp kiválasztottak egy régiót, így esett a választás a Mezőségre. Magyar Leventét hallják.
Kelemen Hunor szövetségi elnök, abban bízik, hogy sikeres lesz a program, valamint úgy nyilatkozott, hogy a döntéshozatalban és a pályázatok elbírálásában aktív politikus nem vesz részt.
Riporter, Magyari Izabella